Szemirámisz függőkertje
II. Nabú-kudurri-uszur babiloni király építtette a kertet feleségének, Amüthisz királynőnek, aki szülőföldje zöld vidékei után sóvárgott. Perzsiában, ahonnan ő jött, ott a föld tiszta zöld és sok a hegy, ellenben Mezopotámiával, ami nagy, sivatagos terület.
A király eldöntötte, hogy épít egy olyan építményt, ami úgy néz ki, mint egy mesterséges hegy, ami tetején egy függőkert helyezkedik el. Az építményt alkotó hét szint mindegyike egy-egy önálló, zárt kertrész volt. A hét óriási „lépcsőfok" minden eltérés ellenére egységes egésszé vált. A vízelvezetést is megoldották, így következhetett a növények telepítése. A teraszok legszélére sok ezer kúszónövényt ültettek, amelyek indái és levelei beborították a falat, lecsüngtek egészen az alattuk lévő szintig. A hét önálló kertrész így valósággal egymásba nőtt. A távoli szemlélő számára az egész építmény egy hatalmas, meredeken emelkedő, zöld hegynek tűnt, melyet rengeteg fa, bokor és virág borított. Úgy látta, mintha a növények lebegnének, így született meg a függőkert elnevezés.
A görög geográfus, Sztrabón, aki leírta a függőkertet a i. e. I. században, ezt írta:
“Boltozatos teraszokból áll egymás felé emelkedve, és a pillérek kocka-alakban pihennek. Ezeket a lyukakat feltöltötték földdel, így a fák képesek voltak a lehető legmagasabbra megnőni. A pillérek, boltozatok és a teraszok égetett téglából és aszfaltból készültek.”
Ha a kert egyáltalán létezett, gyönyörű látvány lehetett: egy zöld, leveles-lombos, mesterséges hegy a sivatag közepén.
A kertek még virultak, amikor Nagy Sándor i. e. 351-ben elfoglalta Babilont. A későbbi századok során azonban a várost és a kertet is elnyelte a környező homok, pontos helyét nehéz teljes bizonyossággal megállapítani.
Kattints arra a képre, amelyiket nagyobb méretben szeretnél megnézni!
|